Mit mutathat egy olyan sziget, amelynek állandóan kellemes klímája miatt óriási szállodakomplexumok sorakoznak a tengerpartján? Mit mutathat az a sziget, ahol mindig akad hullám a szörfösöknek? Mit mutathat Gran Canaria, a Kanári-szigetek névadója egy olyan utazónak, akit a felfedezés vonz? S mit mutathat ez a sziget egy kulináris utazónak?

Széles spektrumban mozognak a fenti kérdések, de ez nem véletlen, hiszen Gran Canaria szigetén a látnivalók is legalább ilyen szélességben várják az utazókat. Fedezzétek fel velem ezt a változatos szigetet!

Visszatérés a szigetre

Biztosan ti is jártatok már úgy, miután hazatértetek egy utazásról, hogy hetekig azok a látnivalók jöttek szembe itt-ott (interneten, társaságban, újságban), amelyeket nem láttatok az adott helyen. Ez történt velem nyolc évvel ezelőtt, a Gran Canaria szigetén töltött egy hét után. Akkor túlzottan élveztem a télből tavaszba ugrást, a tengerparti homokot, a lábamat simogató hullámokat és a koktélokat. A látnivalók a hátsó sorba szorultak, de nem maradtak el, olvashattátok akkor ebben a bejegyzésemben is itt.

Visszatérésünkre jó okot adott a szokásos februári baráti találkozónk (a tavalyi madeirai kiruccanásunkról itt olvashatsz), amely egyben azt is motiválta, hogy változatos, felfedezésben, kulináris escapade-okban gazdag programot állítsak össze.

Örömmel jelenthetem, hogy a sziget partner volt ebben és mögé nézhettem a szörfös-golfos-tengerparti szállodás beachhangulatnak.

A cikk további részében jöjjenek a látnivalók, a pozitívumok és a csalódások is.

Puerto de Mogán, a kikötők királynője

A Gran Canaria legszebb települése címet ezennel Puerto de Mogánnak adományozom. Ezt a kis halászfalut – amely ma már sokkal több, mint egy távolabb eső település kikötője – a Kanári-szigetek kis Velencéjének is nevezik. Őszintén szólva az a néhány méter csatorna, amely a várost összeköti az óceánnal, kevésbé látványos, mint Mogán fehérre festett, színes keretekkel és pompázatos virágokkal díszített házsorai. Ebben a városban napokig időztem volna, de az biztos, hogy egy teljes napot és egy estét is érdemes ide tervezni.

A kis utcák, amelyekre a házak lépcsős bejáratai néznek, majd a másik utca, ahová a kertjük nyúlik, órákra nyújtottak élményt. Az apró üzletek nem voltak olyan csábítóak, az éttermek között azonban találtam olyat, ahol szívesen időztem. A kikötő zsúfolásig telt hajókkal, a homokos part íve lelassítja az óceánt, így tökéletes egy mártózásra, amit a 25-27 fok indokolt is ottlétünk alatt.

Puerto de Mogánban egyszerűen csak sétálgatni kell, és meglátogatni a kikötőt, ahonnan egy sárga tengeralattjáróval huszonöt méter mélyre merülhetünk, vagy egy hajóval megcsodálhatjuk a part menti sziklákat. Őszintén szólva a tengeralattjárótól sokkal többet vártam, a látvány jóval szürkébb és kopárabb volt, mint amire számítottam. Ugyanakkor az élmény – ha még valaki nem ült tengeralattjáróban – megéri az időt.

A hajózáshoz szívből ajánlom nektek az Olli Mar Excursions csapatát. Igaz, nekünk szerencsénk volt, mert kilencen utaztunk a szigetre, és ennyi fővel már gazdaságosan hajózhattunk ki néhány órára az óceánra egy saját kapitánnyal. Szerencsénk volt, mert rögtön az első fél órában olyat láttunk, amit kapitányunk tizenhét éves pályafutása alatt még soha: egy hatalmas tonhal „vadászott” a part közelében.

Este, hogy hűek legyünk a hely hangulatához, a nap fogásából fogyasztottunk, hiszen Mogán mégis egy halászfalu, nagy halászközösséggel.

Ajánlom nektek a kikötőben a Patio Canario éttermet, nekünk is egy helyi hölgy javasolta, és igaza volt, hiába a turistás hely és kinézet, az étel fenséges.

Teror piaca és erkélyei

Délnyugatról, ahol a vulkanikus sziklákat a fehér házak dobják csak fel, ugorjunk át a sziget északi felére, ahol belép a képbe a zöldnövényzet is.

Maspalomasból Teror felé eleinte a látványos, szerpentinekkel gazdagon megtűzdelt GC-60-as jelzésű panorámaúton haladtunk (később a GC-21-esen). A sok kanyar ellenére élvezetes a táj, a vulkanikus sziklák, a kiállókról elénk táruló látvány, középpontban a sziget jelképével, az egy-egy helyről jól látszó Roque Nublo sziklával.

Annak, aki szereti a piacokat és különösen vágyik a helyi termelők kínálta portékákra, vasárnap érdemes ellátogatni a kisvárosba, igaz, ekkor nemcsak a turisták, hanem a helyiek jelenlétére is számítani kell.

A piacon meglepődtem, hogy milyen sokféle terméket állítanak elő a szigeten, s azt is örömmel nyugtáztam, hogy itt sem marad éhen senki. A gyümölcsök mellett a mézek, a mandulából készült finomságok, a kolbászok, a különböző krémek és sütemények hívogatták a vásárlókat, köztük bennünket is.

A városka főterén, az egykori püspöki palota előtt szívesen ültem le, s figyeltem, ahogy a helyiek összeverődnek, beszélgetnek, eszegetnek.

Teror történelme a 15. századig nyúlik vissza, amely egyben garancia is a régi épületekre (kolostor, templom, nemesi paloták) és a helyi történelem városi külsőre festett nyomainak felfedezésére. A temploma előtti téren megkóstoltuk a helyi limonádét, amely cukornádból készül, a piacon pedig a város cisztercita kolostorából származó süteményeket, a mantecadost, a mazapanest (marcipános kekszet), a citromos süteményt és a roscos de aníst (ánizsos kekszet).

A sok finomság után nyakunkat nyújtogatva jártuk az utcákat, s kémleltük a híres erkélyeket, a hagyományos építészeti stílusú házakat, köztük egy parfümkészítő üzlettel és számos helyi terméket árusító üzlettel. Végül megkóstoltuk a helyi cukornádból készült limonádét egy cortado kísértében, amitől estig tartó energiát nyertünk.

A városkára is érdemes egy napot szánni, főleg, ha kíváncsiak vagyunk a környék természeti látnivalóira is, úgymint a Pino Santo természetvédelmi területre, az Azuaje és Moya szurdokra, a Finca de Osorio birtokra, amely vezetett túrákat is kínál, valamint a Caldera de Pino Santóra, amely egy fél kilométer átmérőjű egykori kráter. Elég sem lesz az egy nap, mi is kicsúsztunk az időből, így a zöld vidéknek csak az autóból integethettünk.

Termővölgyek kávéval, borral, banánnal

Ha már zöld, akkor jöjjenek az általam csak termővölgynek elnevezett területek Gran Canaria szigetén. Van több belőlük, de rám a legnagyobb hatást az Agaete-völgy tette. Itt ugyanis, ismét egy szerpentines úton, kopár, de időnként színes sziklák között autóztunk Maspalomas felől északra a GC-200-as panorámaúton és egyik pillanatról a másikra beléptünk a zöldbe, Agaete városa mellett. A völgybe konkrét céllal érkeztünk, hiszen kíváncsiak voltunk a kávéültetvényre, amelyből nincs túl sok a szigeten.

A Bodega Los Berrazalesban sok érdekes információra tettünk szert.

A környező hegyeknek köszönhetően az óceán sós levegője nem, de a csapadék bejut a völgybe, és alkalmassá teszi a környezetet a gyümölcstermesztésre. Mindenhol banánültetvények és narancsligetek bukkantak fel, ráadásul fenyőkísérettel.

A Lugo-Jorge család nemcsak azért lett szimpatikus számomra ebben a völgyben, mert többféle növényt, gyümölcsöt termesztenek, hanem mert látogatóiknak azt is elmesélik, hogy a 200 éves birtok csak rövid ideje az övék, családjuk ugyanis 170 évig dolgozott a birtokon, gyűjtögette vagyonát, míg végül megvásárolta a haciendát.

Ma a kávé és a szőlő áll a termesztés középpontjában, de más gyümölcsök is megtalálhatóak a birtokon. A kávécserjéket ugyanis másfajta gyümölcsök közé ültetik, főleg banánfákkal védik a napsütéstől. Ez persze igencsak megnehezíti a termesztést, de azt is lehetővé teszi, hogy a különböző fajták egymást segítsék, és csak azt kapják gondoskodásban, ami a másikat nem zavarja.

A Typica, az egyik legrégebbi kávéfajta terem itt, de csupán évi 1500 kg-ot szüretelhetnek le.

A birtok jelentősebb terméke a bor, amellyel számos díjat söpörtek már be. A híres Listán Negro fajta mellett más szőlőfajtát is termesztenek (pl. Alexandriai muskotályt, Malvasia Volcanicát stb.), így igazán finom fehér-, rozé és vörösbort kínálnak.

A Bodega Los Berrazalesban szívesen fogadják egy bemutatóra és kóstolóra az érdeklődőket, van egy kis boltjuk is, ahol a megkóstolt termékek megvásárolhatóak.

A túrához angol nyelvű vezetés, kóstolóhoz (kávé és bor) saját készítésű chorizokrém kenyérrel és citromos sütemény is jár.

Hasonló völgyekre bukkantam a sziget északi részén jártunkban-keltünkben, többek között Moya, Firgas, Arucas környékén. A legtöbb helyen banánt és más gyümölcsöt termesztenek.

Javaslom Moya várost és a környékén a szigeten még utolsóként fellelhető babérerdő felfedezését is.

Moyában érdemes megnézni a templom melletti kilátót, ahonnan a páratlan Moya-völgyre nyílik kilátás és Tomás Morales, az óceán költőjének szülőháza is található.

Maspalomas, a homok ura

A sok zöld után jöhet egy kis homok? Naná, hogy jöhet. Aki még nem járt sivatagban, annak azért lesz nagy élmény a maspalomasi homokdűnékben tett séta, mert élvezi a homokba süppedést, a sivatagi hangulatot.

Aki viszont már járt sivatagban és megérintette a homok végtelensége és veszélye, annak öröm lesz itt sétálni, hiszen a maspalomasi homokdűnékről mindig látni az óceánt, a világítótornyot vagy a part menti sétányt, így kevésbé érezhetjük magunkat elveszettnek.

Igazán csodás élmény mezítláb barangolni, miközben a homok lassan megtölti az összes, szabadon hagyott testnyílásunkat, a hajunkat. Behatol a ruhánk alá és a fogaink közé is. S végül felüdülés kijutni az óceánhoz, leöblíteni az út homokját. Nyolc éve sem hagytam ki a dűnetúrát, most sem akartam, holott a szél, amely igencsak fújt, mindent megtett, hogy lebeszéljen.

Nem szabad elfelejteni a dűnék között, hogy természetvédelmi területen járunk, kéretik úgy is viselkedni.

S hogy honnan van itt sivatag?

Sokáig terjedt az a ma már tévesnek titulált álláspont, hogy a Szaharából került ide a homok. Nem annyira elképzelhetetlen, hiszen az ottlétünk idején is beborította a szaharai homok a sziget déli részének légkörét. Ez azonban kevés lenne egy 4 négyzetkilométernyi sivataghoz. A sziget kutatói szerint egy 18. századi cunami lehet a felelős a sivatag importálásáért. Ki tudja? Egy biztos, sehol máshol nincs ilyen a szigeten, ezért semmiképpen ne hagyjuk ki a sétát Maspalomasban, ahol egyébként csodás koktélokat is kínálnak.  

Kolumbusztól a fekete homokig Las Palmasban

Kétségtelen, hogy nagy hatással volt a világra Kolumbusz Kristóf és az ő kitartása. Azt mondanám, hogy igazából az ő útjaitól kezdődött egy új időszámítás a világban. Ez Gran Canaria szigetére is érvényes. Kolumbusz Kristóf a legenda szerint, amikor India felé vette az irányt (s még nem sejtette, hogy Amerikába jut), megállt a szigeten és feltöltötte a hajóját aloe verával, mert úgy tartotta, hogy ez az a gyógyszer, amely cserépben terem. Visszafelé pedig ajándékot hozott (ő vagy valaki más a konkvisztádorok közül), méghozzá a krumplit. S ahogy a felfedezett vidéket, úgy Gran Canariát sem kerülte el a koloniális építkezési stílus.

Gran Canaria fővárosában, Las Palmasban a piac mellett parkoltunk, és ha már épp piac is volt, akkor ki nem hagytuk volna a meglátogatását. Jól tettük, mert tanúi lehettünk annak, hogy milyen sokféle krumpli, gyümölcs, köztük a piros banán lelhető fel a szigeten. Gran Canaria szigetén úgy tartják, hogy először itt termett Európában krumpli, hiszen ide érkeztek meg először az amerikai kontinensről a mai burgonyák ősei.

A fővárosban két negyedben, a Veguetában és a Trianában bolyongtunk a legszívesebben. Megérte felmenni a Santa Ana katedrális teraszára és tornyába, mert így átfogó képet kaphattunk a városról.

A Kolumbusz Ház múzeuma épp zárva volt, így nem láthattuk a híres felfedező Santa Maria hajóján berendezett öltözőjét, de láttunk helyette sok-sok példát a koloniális építkezés és a 20. századi szecesszió keveredéséből alkotott épületre.

Sétáltunk a San Telmo parkban, megnéztük a Castillo de la Mata erődöt, majd leugrottunk a fekete homokos strandra, amely a főváros leghíresebb plázsának, a Playa de las Canterasnak a része.

Itt az én kedvencem a homok színén és a hullámokon kívül az Auditorio Alfredo Kraus zenepalota volt. Annyira illik a stílus Gran Canaria szigetéhez.

Egyvalamit sajnálok, hogy a hullámok elragadták az időt a Castillo de la Luztól, amelyet Kasztíliai Izabella emeltetett 1494-ben a szigetek kasztíliai koronához csatlakozás alkalmából. Talán még mindig maradt valami, ami miatt visszatérhetünk a szigetre?

Holdbéli táj kilátókkal és aloe verával

A sziget déli része kopár ugyan, de ettől még izgalmas. Időnként Mexikóban, helyenként egy-egy amerikai kanyonban éreztük magunkat. Igazán kiváló helyszín egy westernfilm forgatásához.

A már említett panorámautak mellett számos kilátópont található. Érdemes megállni például a Mirador Astronómico de la Degollada de las Yeguasnál, mert innen nemcsak a naplemente és az éjszakai csillagos égbolt a klassz, hanem a látkép Maspalomasra és a dűnékre is.

Az egyik híres kilátó, ahonnan az északnyugati, óceánba omló sziklákra vetettünk egy pillantást, kissé nehezen közelíthető meg. Az új autópálya, a GC-2 egyik szakasza ugyanis elkerüli a kilátót, amely a régi GC-200-as út mellett található. Keressetek rá a Mirador del Balcónra és figyeljétek a térképet, mert az autópálya-kihajtónál nem jelzik, hogy hol kell lehajtani.

Kétségtelen, hogy a GC-60 és a GC-200 jelzésű utak a leglátványosabbak, de a sziklaképződmények mellett érdemes figyelni az olyan kisvárosokat is, mint Fataga és Veneguera.

A sok kanyargás között megállót fújtunk egy aloe vera farmon, amely újabb érdekességekkel lepett meg.

A Kanári-szigeteken több helyen termesztik ezt a növényt, amelyről ugye már Kolumbusz Kristóf is elismerően nyilatkozott. Az azonban, hogy tulajdonképpen hogyan és miként hasznosítják a növény részeit, számomra új volt. Az aloe vera farmról részletesen meséltem az Élet sója blog facebook oldalán itt. Ha még nem követtek a Facebookon, akkor most tegyétek meg.

+1 titkos tipp a nyugati partokhoz

A sziget nyugati része kínál egy lehetőséget a túrázóknak. Azt viszont már az elején tisztázni kell, hogy csak jó kondícióban lévő, túrázási tapasztalatokkal rendelkező személyek vágjanak neki a következő útnak. S mielőtt azt hinnétek, hogy én ilyen vagyok, elárulom, hogy nem, de a baráti társaságunk egyik tagja rendszeresen jár via ferratára és túrázik az Alpokban. Az ő tapasztalatai alapján ajánlom most a GüiGüi strand megközelítését.

A túra hegyeken és völgyeken halad át, ugyanis ez a kis eldugott partszakasz csak gyalogosan közelíthető meg.

Barátunkat Tasartico településen tettük ki, innen, a Camino de la Playa Del Asno táblától indul a túra. Nagyjából ezer méter a szintkülönbség, amely könnyen szaporítható, ha nem ide, Tasartico településre, hanem Cuermejába érkezünk vissza, ahogy a barátunk tette. Tasarticóból elérte a GüiGüi strandot, fürdött egy kicsit, majd visszaindult, de az út elvált egy ponton, és így Cuermejába érkezett. Távolról még látta a másik szintén nehezen megközelíthető strandot, a Chico strandot, de az már neki is sok lett volna arra a napra.

A túra nyugalmas volt, alig járt valaki arra, ahogy a strandon sem volt tolongás. Magányos, elvonulós napnak tökéletes választás. Van egy szuper túraleírás térképpel és fotókkal, amit a barátunk is használt a felkészüléskor, linkelem itt nektek.

Észak királya, az arehucasi rum

Lehet, hogy előbb-utóbb azt mondjátok, hogy sok lesz az alkohol, de most magyarázom kicsit ezeket a kóstolókat. Szeretek családi, régi vállalkozásokat meglátogatni, mert mindig olyan klassz történetekre bukkanok. A férjem érdeklődik a kifinomultabb alkoholos italok iránt, én szívesen vezetek, így nem hagyjuk ki az olyan helyeket, mint az Arehucas rumgyár Gran Canaria szigetén. S lám, jól is tettük, mert ismét egy rakás információval lettünk gazdagabbak, és ugyan nem volt annyira profi a rumkóstoló, mint Madeira szigetén (amelyről itt olvashattatok), de mindenképpen megérte.

Jó volt hallani, hogy az 1874-ben alapított gyár, amely a ’20-as években kishíján tönkrement, az alkalmazottainak köszönhetően maradt talpon. A cukornád a környéken terem a gyár saját ültetvényein, de vásárolnak fel a gazdáktól is. A gyárban termelt rum 80%-át a szigeten értékesítik, holott nem kevesebb, mint 7000 hordónyi rum készül évente. Vagy a szigetlakók isznak sokat, vagy a turisták. Netalán, mindenki?

Egy biztos, hogy a belépőnkben négy rum kóstolása volt benne, s látva a többieket, örülök, hogy én vezettem, mert bizony igen erős italokról van szó.

A rum után jólesett a séta Arucas városában, a helyi templom impozáns látványt nyújt rum nélkül is.

Van-e még más látnivaló a szigeten? Természetesen, rengeteg érdekességre bukkantam a kutakodásaim során, de egy hét most is rövidnek bizonyult, még úgy is, hogy néhány, korábban megtekintett látnivalót, mint a barlanglakásokat vagy az érdeklődési körünkön kívül eső Akváriumot, ahol az óceáni életet mutatják be, kihagytuk.

Úgy gondolom, hogy Gran Canaria a nyitott utazók számára csodás napokat kínál.