Viagra-golyók, afrodiziákumok és gasztro mennyország

Közeledik a nyár vége, de a gasztro fesztiválok sora még csak most kezdődik igazán. Magyarországon is bármerre néz az ember belebotlik egy-egy kívánatos kulináris rendezvénybe. Nincs ez másképpen Európa többi részén sem. A gourmet lelkületűeknek igazi orgazmussorozatot kínál az öreg kontinens a nyár végén és az ősz elején. Találunk itt viagra labdákat, tantra vacsorákat és viking hagyományokat is. Mutatok Nektek néhány igen kívánatos fesztivált Európában:

1., Anglia – Big Fesztivál

Az Oxford közelében fekvő kisvárosban, Kinghamban az egy lakos jutó angol séfek száma igen magas lesz augusztus 28. és 30. között. Itt rendezik ugyanis a szigetország egyik legnagyobb outdoor főzőshow-ját. Nem maradhat ki a nagy angol topszakács Jamie Oliwer sem, aki kollégáival megpróbálja majd a modern angol konyhát saját ízlésére csiszolni úgy, hogy megfeleljen a mai elvárásoknak is, a vega behatásoktól a barbecue-ig. A látogatók nemcsak a nagy szakácsok játékát kísérhetik figyelemmel, hanem a színpadon fellépő bandákat is, hiszen a gasztro mellett a zenének és a sátraknak is főszerep jut. 

anglia

2., Norvégia – Matstreif Fesztivál

Minden, ami a vízben él és mozog az Osloban megtalálható – mondják a norvégok. Erre és viking őseikre hivatkoznak, amikor a Mastreif fesztiválra hívogatnak. A nagy hajósok leszármazottai legalább annyira imádják a körülöttük lévő vizet, mint viking elődeik. Legtöbb ételük alapját a vizeikből nyerik ki. Mindennapi asztalukon a halak kapják a főszerepet, de aki nem egy hal fun az is találhat kedvére való ételt Osloban szeptember 11. és 12-én. Ilyen például a híres Rommegrot, egy kása, amely tejfölből és grízből készül.

oslo

3., Németország – Food Truck Fesztivál

St. Pauliban, Hamburg egyik híres városnegyedében rendezik szeptember 11. és 13. között az utcai büfék, snackbárak fesztiválját. Több, mint 30 konyha helyezi ki régi járműveit az utcákra és kínálja „Viagra” labdáit, hot-dogjait, német kolbászkáit pereccel. A legnagyobb attrakció egy szendvics, amely sertésbordából készül, s először 12 órán át pácolják, majd zsírban kisütik. Erről a rendezvényről sem hiányozhat a zene, s Németország legnagyobb DJ-i.

hamburg

4., Olaszország – Taste of Roma

Aki járt már Rómában, az maga is tanúsíthatja, hogy az egész város egy gasztronómiai fesztivál. Mégis sokan mondják, hogy a a Taste of Roma alatt válik igazán a paszták és pizzák mennyországává a város. Szeptember 17. és 20. között a főváros 12 legjobb olasz étterme egyetlen térre vonul. A látogatók azonban nemcsak jókat ehetnek, hanem tippeket, trükköket kaphatnak a legjobb szakácsoktól, workshoppokon vehetnek részt és emésztésképpen táncolhatnak egyet.

róma

5., Franciország – Les Étoiles de Mougins Fesztivál

A francia konyha nem hiányozhat a nagy európai gasztrofesztiválok sorából, s a nyár végén hol máshol találnánk erre a legalkalmasabb helyet, mint a Cote d’Azur-on. Mougins-ban szeptember 18. és 20. között Michelin-csillagos szakácsok adják egymásnak a kilincset. A rendezvény történetének egyik legsikeresebb évében, 2006-ban 28 ország 96 olyan séfje jött Mouginsba, akiknek összesen 412 Michelin-csillagja van. Egy biztos, hogy ezen a fesztiválon a legjobbak étkeit kóstolhatjuk meg.

6., Dánia – Koppenhágai Cooking

Az augusztus 21. és 30. között rendezendő program jelszavai: stílus és fejlődés. A város különböző pontjain felállított hosszú asztalok mellett gazdag tálakat fogyasztanak a látogatók a rendezvény ideje alatt. A fesztivál egyik legkülönlegesebb része a tantrikus-érzéki vacsorák, ahol minden étel tartalmaz valamilyen afrodiziákumot. Jó, ha előre gondolunk majd a visszafoghatatlan vágyainkra, ha Koppenhágába megyünk a nyár végén. 🙂

dánia

Jó kalandozást a gasztronómia világában Európa különböző pontjain a nyár végén!

A fotók és a cikk forrása itt.

    Hozzászólás írása...

    Az email címed nem jelenik meg.*

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .