Passau határ menti fekvésével és a nagy dunai áradásokkal vált ismertté. Holott a történelme hosszú évszázadainak nyomát magán viselő épületeivel, macskaköves utcáival és a városban fellelhető számos magyar kötődésű emlékkel kiváló úti cél a Németországot felfedező utazók számára.
Az Ausztria felől Németországba érkezők úgy találkoznak Passau városával, hogy nem is gondolnak arra, milyen klassz lehet ez a bajor város. Az autóút (szerencsére) a településtől távolabb fut, így kevésbé zavarja a környék atmoszféráját, de ezzel sokakat továbbhaladásra késztet, a város megtekintése nélkül. Én is hasonlóan jártam el Passau mellett csaknem tíz évig, amíg egy magyar hölgy, Popon Anikó az Élet sója blogon a Regensburgról írt cikkem kapcsán meghívott Passauba.
Anikó legalább annyira ismeri a várost és környékét, mint én a Bodeni-tó vidékét. Igaz, hogy csak pár óránk volt egy elég hűvös téli napon Passaura, de így is megszerettük a várost. Visszatérünk még a nyáron, ezt megfogadtuk.
Most azonban mutatom, hogy milyen érdekességekre hívta fel Anikó és férje a figyelmemet.
A városháza és a Duna kíváncsisága
A városháza épülete, amely az egykori halpiac helyén épült a 15. században, ismét ráébresztett arra, hogy a reneszánsz építészet sem ismerte a határokat. Regensburgban is jelentős az itáliai hatás, de még itt, az osztrák határ közelében is számottevő. Velencei palotát idéz a városháza épülete, melyhez a 19. században egy óratornyot is csatoltak. A harangokat nem hallhattam, de helyette láttam, hogy a város három folyója közül a Duna bizony benézett párszor a térre. Volt, hogy meg sem elégedett a térkövek lemosásával, felmerészkedett az utcákba és onnan nézett szét.
A városháza oldalán látható történelmi, dunai vízállásjelentés őszintén szólva rémisztő. A legutolsó nagy áradás során 2013-ban a 4-5 méteres szokásos vízszint elérte a 12 métert, megdöntve ezzel egy ötszáz éves rekordot.
Ehhez hasonló vízállásjelentést a városban több helyen is fellelhetünk, és bizony csak pislogtam, amikor a fejem fölötti erkélynél láttam a Duna egyik áradásának vonalát.
Azt hiszem, Passau lakosságának van tapasztalata az árvizek túlélésében.
A macskaköves utcákon semmit sem lehet észrevenni a folyó pusztításából, hacsak azt nem, hogy egyes üzlethelyiségek üresen tátonganak; talán kockázatos újra- és újrakezdeni egy vállalkozás felépítését, mert időnként úgyis jön az ár és magával viszi.
A művészek utcája
A Höllgasse középkori épületei között vezettek a színes macskakövek, amelyekkel egy helyi művészeket tömörítő egyesület hívja fel a figyelmet a Passauban alkotó művészekre. Az utcában galériák és műhelyek találhatóak, de az épületek önmagukban is hangulatossá teszik a sétát.
Számos magyar alkotó keze nyomát is megtalálni a városon, például a Bräugasse 17-es számú épületének Duna-parti bejáratát Kecskeméti Sándor Országalma című, 2000-ben alkotott modern gránitszobra díszíti. (Az épület a Modern Művészeteknek ad otthont.)
A városban alkotott 2020-ban bekövetkezett haláláig Csáth Annamária magyar festő és grafikusnő is. S ha vetünk egy pillantást a képeslapokra, akár a postán, akár a trafikokban, magyar grafikusok munkáira figyelhetünk fel.
A Höllgasséról nyíló egyik lépcsős utcácskán felmásztunk a Steinwegre, és innen jutottunk el a város még több régi épületét, kis üzletét és kávézóit rejtő óvárosba.
Tipp: A Café Simonba érdemes betérni, itt már erőteljesen érződik az osztrák hatás a reggeliken és a süteményeken.
Az óváros legrégebbi kapujára a Szent Pál-plébániatemplom hívta fel a figyelmemet. A rózsaszín épület mellett egy kis alagút vezet, amelyet Paulusbogennek neveznek. A római korban a Paulusbogen volt a város egyetlen bejárata.
Római emlékek Passauban
A Paulusbogen emlékezteti a látogatót arra, hogy Passau már a római korban is jelentős szerepet játszhatott. A rómaiak, akik mintegy 400 éven keresztül lineáris, folyami alapú határvédelmet tartottak fenn északi határaikon, jelentős mértékben hozzájárultak Passau és más hasonló települések kialakulásához és fejlődéséhez. A város körül több római emlékre is akadhatunk, amelyek a Duna-limes nyugati szakaszához tartoztak és ma az UNESCO világörökség részét képezik.
Passau különlegességét az is adja, hogy a terület egyszerre két római provinciával is kapcsolatban állt. Itt az Inn képezte ugyanis ekkor a Raetia és Noricum provinciák határát, valamint a gall és illír vámkerületek határát is. Aki kedveli a római emlékeket, annak ajánlom a városban a Niedernburg-kolostor területén található római kori maradványok megtekintését, a késő római kori Boiotro-erőd (ma római múzeum kerttel, gazdagon mutatja be az egykori erőd és provincia életét) és a késő római kori Haibach-őrtorony (a Wiener Straße-i szennyvíztisztító telephelyén) felkeresését.
Érdekesség: A dunai limes összesen 2400 kilométer hosszan húzódott a Duna forrásától a Fekete-tengerig. A Kr. u. 1-2. század folyamán a Római Birodalom, illetve annak Raetia, Noricum, Pannonia és Moesia tartományainak északi határaként alakult ki. Katonai létesítmények (légiós táborok, segéderődök, őrtornyok) láncolatából állt, amelyeket utak kötöttek össze. Ez a rendszer garantálta a hatékony határőrizetet, és ellenőrizte a Dunán és a Duna mentén folyó forgalmat és kereskedelmet. Az erődök körül kialakult települések számos modern város magjává váltak. Mintegy 400 éves fenntartás után az 5. század folyamán, az állandó politikai válságok idején a védműveket a rómaiak feladták. Ez jelentette a dunai limes végét. A Passau környéki határvonal is ennek a limesnek a részét képezte.
Passau és Esztergom kapcsolata előtt állni
A passaui Szent István-dóm (nem a magyar király után nevezték el így) előtti téren éppen piac volt, amikor megérkeztünk, de a kis bódék fölé magasodó, kéttornyú épület minden figyelmet magára vonzott. Az előzetes kutatásokból és Anikótól is tudtam, hogy ez az épület bizony a bécsi Stephansdom (Szent István-székesegyház) és az esztergomi Bazilika anyatemploma építészeti szempontból, de nekem mégis inkább egy harmadik épület jutott róla eszembe. A debreceni Nagytemplom fehér falú változatát véltem benne felfedezni, persze hiányoztak az oszlopok és a timpanon.
A dóm belső terének megtekintését akkor sem szabad kihagyni, ha nem vagyunk nagy szakrális épületrajongók. A barokk néhol túlzó pompája mellett itt található a világ legnagyobb székesegyházi orgonája 17 794 sípjával és 233 regiszterével. 1928 óta szól ez a bonyolult hangszer a templomban, ma is rendszeresen vannak koncertek itt; aki már hallotta, az zenei csodaként emlegeti a monumentális hangszer megszólalását. (A dóm belső terei felújítás alatt állnak jelenleg, látogathatóak, de sajnos sok az állvány. – Szerző, 2023)
Gizella nyomában
Az első magyar királyné, Bajor Gizella nyomát érdemes követni Németországban, mert akkor olyan csodás városokat ismerhetünk meg, mint Bamberg vagy Regensburg, amelyekről írtam itt az Élet sója blogon is. Ezek a helyek azonban ahhoz a Gizellához kötődnek, aki a házassága előtt volt. Passauba István halála után érkezett a magyar királyné. Az egykori bencés kolostorból testvére által apátsági rangra emelt Niedernburg birodalmi apátságban élhette le utolsó éveit hitben és nyugalomban.
A kolostor apátnőjeként halt meg, hogy pontosan mikor, azt nehéz megtudni, a sírnál (a Niedernburg-templom déli kis kápolnájában) és a kolostor falán kétféle dátumot láttam, ahogy az internet bugyraiban is és a történelemkönyveimben is mást-mást. Ettől még az ezeréves kolostor falai között lépkedve, Gizella sírja mellett állva elgondolkodtam azon, mennyire nehéz helyzetbe kerülhetett a magyar királyné egy fiatal, még kétségek között vergődő keresztény államban erőskezű, határozott férje halála után. Talán érthető, hogy visszavonult ide.
Három folyó találkozása
Passau a középkorban a sókereskedelem egyik jelentős központja volt. A város gazdagságát és polgárainak megélhetését jelentős részben ennek a kereskedelemnek köszönheti. A három folyó, a zöld Inn, a fekete Ilz és a kék Duna nélkül azonban Passau nem tölthette volna be ezt a fontos szerepet. Szerettem volna érzékelni a három folyó találkozását közvetlen közelről is, így a hűvös, télvégi szél ellenére elsétáltam a Dreiflüsseeckhez, annak a félszigetnek a csúcsához, amelyet a Duna és az Inn fog közre.
Itt érkezik meg északról az Ilz és csatlakozik hozzájuk a passaui vár dombja mögül. A híres színkülönbséget és azok keveredését itt csak alig lehetett érzékelni, de kétségtelen, hogy a város és környékének szépségét még így márciusban is csodáltam. Ez az a pont, ahol a Duna, ha rövid ideig is, de háromszínű lesz, befogadja a másik két folyót és magával viszi keletre azokat.
Az Inn promenádján tértem vissza a városba, s közben gyönyörködtem a városfal fennmaradt tornyában, a Schaiblingsturmban.
Idegenvezetőm, Anikó szerint ennek a folyópartnak a szépségét a túloldalon található Mariahilfbergről lehet igazán megcsodálni. Onnan nézve ugyanis előtérben a zöld Inn folyóval a város színes épületei képeslapra kívánkozó látványt nyújtanak. Visszajövünk ezért a nyáron, ezt megfogadtam.
Hasznos információ: A Mariahilf-zarándoktemplom, amely a Mariahilfbergen található, szintén látogatható, a kolostorpark csöndes, nyugodt séták helye. A templomhoz a városból 321 lépcsőfokból álló zarándoklépcső vezet fel, de autóval is könnyen megközelíthető.
Madárperspektíva a város urának lakhelyéről
A folyók összefolyását a legjobban azonban a Georgsbergen álló Veste Oberhaus várból lehet szemügyre venni. Innen jól látszik a színek elhatárolódása és az is, ahogy végül mégis egy színné keveredve továbbindulnak. A Veste Oberhaus mint vár is érdekes, hiszen 800 éves történelme mellett a nagysága (65 ezer négyzetméter területen fekszik) is megkapó.
Mi most nem jutottunk be a termekbe és a múzeumba a téli szünet miatt, ezért ez is a visszatérünk gondolatot erősítette. Ki ne lenne kíváncsi egy olyan várra, amely a környék urát saját népétől kellett, hogy megvédje. Az erődítményt ugyanis a passaui püspök építette a 13. században. II. Frigyestől azonban világi címet is kapott az egyházi főméltóság, császári hercegként is irányíthatta a területet. Népe azonban sokszor fellázadt aktuális ura (a püspök és a herceg) ellen, így annak évszázadokon át az erőd nyújtott védelmet. A szekularizáció után a bajor királysághoz került, s mint bajor szövetséges, még Napóleon is használta az osztrákok elleni háborúk során határbástyaként. Később börtön lett a várból, ma pedig kulturális színtér mozival, szabadtéri színpaddal, csillagvizsgálóval, kilátópontokkal és étteremmel.
Tipp: A várba feljuthatunk a tavasztól őszig közlekedő kisbusszal is a városháza előtti térről, de autók számára is van parkolási lehetőség a vár mellett. Érdemes kipróbálni az éttermet (Das Oberhaus), ahol a híres passaui kolbász és mustár mellett ne felejtsük el megkóstolni a helyi sört. Anikótól tudom, hogy a Hacklberg sörfőzde a feljegyzések szerint, mint hercegi és püspöki sörfőzde már 1618-tól létezett. 1997-ben 331 576 hektoliter sört állítottak elő, ezzel Alsó-Bajorország egyik legnagyobb sörfőzdéjének minősültek. Érdemes felkeresni is ezt a sörfőzdét, mert érdekes vezetett túra keretében mutatják be a sörfőzést és a sörfőzde 400 éves történelmét.
Az utolsó cseppek a „visszajövünk” pohárban
A nyári fények és színek, a római emlékek és a vár mellett még belepréselte magát egy-két látnivaló a visszajövünk pohárba. Az egyik a Friedrich Dürrenmatt által „a világ legszebb üvegházaként” jellemzett Passaui Üvegmúzeum, ahol 300 év (1650 és 1950 közötti) üvegművészetét mutatják be. Találni itt bajor, cseh, osztrák és sziléziai üvegárukat, bemutatva, hogy miért is voltak ezek a műhelyek képesek uralni egész Európa üvegpiacát akkoriban. És szeretném kideríteni azt is, hogy vajon a múzeumot 1985-ben miért éppen
Neil Armstrong (az első ember a Holdon) nyitotta meg.
A Szent István-dóm mögötti teret Európa legszebb barokk tereként tartják számon. A homlokzatok mellett a szépséghez a Wittelsbach-kút is hozzájárul. Szeretném nyári melegben, munka közben látni ezt a kutat, hiszen lábainál három kis angyal áll, amelyek Passau három folyóját jelképezik: a „Duna” angyal kalászt visel a hajában, az „Ilz” angyal gyöngyökkel van díszítve, az „Inn” angyal viszont tiroli kalapot visel a fején.
Passau velünk együtt téged is vár, és vezetőnk, Popon Anikó müncheni barátaival egy kisfilmben is bemutatja a város magyar vonatkozású emlékeit. Kövessétek az Élet sója blog Facebook-oldalát itt, én is megosztom majd a kisfilmet.
