Hajózhatunk, múzeumba mehetünk, felvonózhatunk, vonatozhatunk, gyermekprogramokon, idegenvezetéseken vehetünk részt és még strandra is mehetünk az új Bodensee kártya Plusszal.
Sokáig nem szerettem a városi és régiós kártyákat, mert úgy éreztem, hogy nagy kötöttség és sok szervezést igénylő dolog kihasználni az általuk nyújtott lehetőségeket. A múzeumi belépők árának megemelkedésével azonban használni kezdtem és rájöttem, hogy pár perces átgondolással, egy-egy kirándulós, utazós nap megszervezésével nagyon sokat spórolhatunk egy ilyen kártya megvásárlásával.
Rugalmasabb kártya, nagyobb szabadság
A Bodeni-tó mellett ebben az évben bemutatott új Bodensee Card Plus még egy másik dolog miatt is felkeltette a figyelmemet. Itt a négy régióra érvényes kártyát nem kell egymást követő napokon használnom, egész évben megtehetem bármikor. Azaz, kiváltok mondjuk egy háromnapos kártyát, s használhatom egy májusi vasárnap, majd egy augusztusi pénteken, s végül még októberben egy kedden is. Ez a rugalmasság még vonzóbbá tette a kártyát, amely ebben az évben felnőtteknek három napra 76 euró, hét napra 121 euró, gyermekeknek (6 és 15 év között) 46 euró három napra és 73 euró hét napra.
Mit nézhetek meg a kártyával?
A kártyával látogatható helyek listáját itt találjátok, én most csak néhány példát emelnék ki. Előtte azonban egy jótanács: a programokat úgy érdemes összeállítani, hogy egy napra több, a kártyával látogatható helyre is eljuthassunk, ehhez óriási segítséget nyújt a térképes böngészés.
Tipp 1
Kellemes nap lehet például, ha ellátogatunk a korai órákban Meersburgba, ahol a várba is, és a püspöki palotába is érvényes a kártyánk. Innen elautózunk Salembe, ahol megnézhetjük a kastélyt (amelyről itt írtam egy cikket) és a majomparkot, az Affenberget. Este még igénybe vehetjük a naplementét vadászó hajózási lehetőséget Langenargen kikötőjéből indulva.
Tipp 2
Másik csodás napunk lehet, ha igénybe vesszük a Katamaran hajót Konstanzból Friedrichshafenbe, ahol meglátogatjuk a Zeppelin Múzeumot, az iskolamúzeumot, a Dornier repülési múzeumot (amelyről itt írtam egy cikket), és este még vízibicajozhatunk is Immenstaad am Bodensee-ben.
Tipp 3
Bregenz környékén is tartalmas napunk lehet a kártyával, hiszen indulhat a reggel a fák tetején az allgäui lombkoronasétányon, majd irány a Bregenz melletti Rolls-Royce Múzeum (itt írtam róla egy cikket) vagy a bregenzi Kunsthaus kiállítása (Bregenzről itt találsz egy cikket), és még a naplementét is elcsíphetjük a Bodeni-tó legszebb panorámáját nyújtó Pfänder-hegyéről, hiszen az ide fellibegő felvonó is elérhető a kártyával.
Tipp 4
Hegyekre vágyunk? Akkor csodás napunk lehet a Säntisen, az Ebenalpnál, vagy akár Liechtenstein hegyeiben is (itt írtam Liechtensteinről).
Ebből a néhány példából is jól látszik, hogy megéri tervezni, szervezni a Bodensee Card Plusszal.
Közlekedés a kártyával
A felvonók mellett még egy fogaskerekű vasút az Appenzellben, a Bodeni-tó menetrend szerinti hajói, a Romanshorn és Friedrichshafen között közlekedő komp is igénybe vehetők a kártyával. A menetrend szerinti busz- és vonatjáratokra nem érvényes a kártya.
A kártya megvásárlása
A Bodensee Card Plus megvásárolható online és otthon is kinyomtatható, de postán is megrendelhetjük, valamint a Bodeni-tó mellett személyesen is kiválthatjuk ezeken a helyeken.
A tudatos szervezés, előrelátó tervezés sokat spórolhat nekünk egy utazás során. Az így megmaradt eurókat költsük el inkább egy jó kávéra és süteményre a tó mellett. Kiváló kávézókat ajánlok ebben a cikkemben itt.