Ahová én nem juthatok el, oda eljut más utazó.
Ennek jegyében jelentetem meg az Élet sója blogon más utazók élménybeszámolóit a nagyvilágból Új-Zélandtól Thaiföldön át Brazíliáig.

A nagyvilág sója

A világ legbájosabb hoteljei a vendégek szerint

A világ legbájosabb hoteljei a vendégek szerint

Nem tartozik egyik nagy hotellánchoz sem, teljesen magán és sok szeretettel, odafigyeléssel vezetik – ezek voltak a legfontosabb kritériumok amelyek…
Lemberg, a legnyugatosabb ukrán város

Lemberg, a legnyugatosabb ukrán város

Ilyvó, Lviv, Lemberg, Lwów, Leopolis, Lvov – egy város, öt név, s mindez nem csupán nyelvi játék. A nyugat-ukrajnai város…
Az út, amely naponta eltűnik Franciaországban

Az út, amely naponta eltűnik Franciaországban

Van egy utca, illetve út, amely Nyugat-Franciaországban egy szigetet és a szárazföldet köti össze. Passage du Gois a neve és naponta…

Közelebb van a nyár, mint gondolnád!

Nehezen engeded el a vidám nyarat? Vágysz még a meleg simogató közelségére? Könnyebben és hamarabb megkaphatod, mint gondolnád! Az október…
Kiselejtezett élelmiszerekből főznek a Maradék-étteremben

Kiselejtezett élelmiszerekből főznek a Maradék-étteremben

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ami szép az harmonikus, egészséges, s ami pedig hibás, selejtes, az már használhatatlan. Éppen…
Minden, amit megtudtam az emberről a menekültválság kapcsán

Minden, amit megtudtam az emberről a menekültválság kapcsán

Az úgynevezett menekültválság kirobbanása óta sok helyen jártam Európában. Keleten és nyugaton, délen és északon egyaránt. Figyeltem az embereket, beszélgettem…
8 nyaraló, ami korábban valami egészen más volt

8 nyaraló, ami korábban valami egészen más volt

Szerettél volna már templomban aludni? Vagy egy tűzoltóépületben? Esetleg egy áruházban (ez nekem már egyszer majdnem sikerült)? Akkor most itt…
35 éve vagyok kövér

35 éve vagyok kövér

Igen, az én testalkatomra azt kell mondani, hogy kövér, elhízott. Lehet szépíteni, s azt mondani, hogy molett, reneszánsz alkatú vagyok,…
Amikor már a szelfibot nem elég hosszú, jön a szelfipont

Amikor már a szelfibot nem elég hosszú, jön a szelfipont

Rembrandt, Van Gogh, Csontváry, Madarász Viktor, Monet és még sorolhatnánk a nagy szelfikészítőket. Habár náluk inkább volt az ember, azaz…
Az érkező vagy a távozó vendéget szereted jobban?

Az érkező vagy a távozó vendéget szereted jobban?

Van egy ismerősöm, aki egyszer azt mondta, nincs szebb látvány egy távozó vendégnél! Nem tudok egyetérteni vele, még így kéthétnyi…
Melyik európai ország ejti rabul a szívedet?

Melyik európai ország ejti rabul a szívedet?

Játsszunk utazási irodás társasjátékot, amelyből kiderül, hogy melyik az az európai ország, amely megváltoztathatja az életed, elrabolja a szíved, s…
Mennyit ér egy ötéves blog?

Mennyit ér egy ötéves blog?

Mennyit ér az olvasóknak? Mennyit ér nekem? S mennyit ér a világ számára? – Teszi fel a kérdéseket önmagának egy…
Nincsenek falak és wc sem ebben a svájci hotelben

Nincsenek falak és wc sem ebben a svájci hotelben

Tudjátok miért szeretek Svájcban autózni? Mert minden pillanatban úgy érzem, mintha egy nagy képeslap része lennék. S tudjátok miért szeretem…
10 kérdés és válasz a riói olimpiára utazóknak

10 kérdés és válasz a riói olimpiára utazóknak

Mennyire biztonságos Rio de Janeiro? Szükségünk van-e vízumra Brazíliába? Hol szálljunk meg az olimpia idején? S minden, ami az ötkarikás…

14 kép, ami megmutatja, miért kell Iránt bejárni

Volt egy csoporttársam az egyik nyelvtanfolyamon Iránból, pontosabban ő mindig azt mondta: „Én perzsa vagyok!” Gönyörű fiatal nő volt, olyan…

Hogyan kerülnek a szórakozóhelyek a metrótérképre?

Megérkezel egy európai nagyvárosba, s szeretnéd tudni, hogy hol találod az ízlésednek megfelelő zenei klubot, bárt, szórakozó helyet, de az…
Városnézés Stand up Paddling-gal

Városnézés Stand up Paddling-gal

A hagyományos városnéző séta már igencsak elavult, s időnként nehézkes is, hiszen a híres látványoságok körül mindig nagy a tömeg.…
Svájcban 25.000 euróért lehet egyedi neve a gyermekednek

Svájcban 25.000 euróért lehet egyedi neve a gyermekednek

Hozzászoktam már az extrém vállalkozási ötletekhez, de olyanról még eddig nem hallottam, hogy gyermeknév kereső céget alapítson valaki. A svájci…
Európa legjobb piacai között a budapesti Vásárcsarnok

Európa legjobb piacai között a budapesti Vásárcsarnok

Aki kimegy egy piacra, az egészen más oldaláról ismeri meg a várost. A piacok mindig korán reggel nyitnak, amikor még…
Egy tinédzser, aki Verne Gyulával utazott

Egy tinédzser, aki Verne Gyulával utazott

Kopott, megsárgult könyvvel a kezemben, kockás pléden fekszem a nagy diófa alatt. Szellő lengeti a fa leveleit, távolban tyúk kotkodácsol,…
Csekk helyett képeslapot várj a postaládádba!

Csekk helyett képeslapot várj a postaládádba!

Nem szeretek postaládát nyitni, mert félek a tartalmától! Valaki pénzt akar! S még akkor is rosszul esik, ha tudom, hogy…
Hogyan hasznosítsa Gödöllő Barna Illés cukrászatát?

Hogyan hasznosítsa Gödöllő Barna Illés cukrászatát?

Nyári meleg májusban, ebéd utáni álomkór, izzadságcseppek a hátamon és egy ügyintézésekkel terhelt délelőtt. Nem is történhetne jobb velem, mint…
Éld át Rómát másként!

Éld át Rómát másként!

Arra ébredtem ma reggel, hogy nyolc évvel korábbi római emlékek bolyongtak a fejemben. Az örök város egy-egy utcarészlete, egy-egy múzeuma,…

Öltözz úgy, mintha már nyaralnál

Itt az idő, hogy ráhangolódjunk a nyaralásra. S nem is tudnánk jobban, mint már most úgy öltözni, mintha ott lennék…
Nudista étterem nyílik Londonban

Nudista étterem nyílik Londonban

Vannak akik meztelenül szeretnének vacsorázni? – teszik fel sokan a kérdést, amikor egy új étteremtől hangos nyugati sajtót olvassák. A…
Mit keresett Chaplin Svájcban?

Mit keresett Chaplin Svájcban?

A Genfi-tó partján nyílt meg néhány napja, a nagy komikus egykori lakóházában a munkásságát és életét megidéző múzeum, Chaplin világa…
Elképesztő, hasznos és bohókás figyelmeztetések utazóknak

Elképesztő, hasznos és bohókás figyelmeztetések utazóknak

A világot járó turisták időnként elképesztő dolgokkal találkoznak: vicces jogszabályok, elképesztő szokások, furcsábbnál furcsább építmények, hasznos megoldások. Nemrég jelent meg Klaus…
Melyik sziget illik hozzád Dél-Olaszországban?

Melyik sziget illik hozzád Dél-Olaszországban?

A külföldi utazási magazinok rendszeres olvasójaként észreveszem, hogy időnként valamennyi egyszerre kap fel egy vidéket, vagy várost. Kiemelnek egyet a…
Hívj fel egy svédet – itt a száma!

Hívj fel egy svédet – itt a száma!

Svédország már megint felülemelkedett a világon. Néhány napja bevezettek egy hotline szolgáltatást azoknak a turistáknak, akik autentikus forrásokból szeretnék megtudni,…
Virágba borul Európa

Virágba borul Európa

A természet a tavasz első napsugarainak mutatja meg talán legszebb oldalát, egész mezők, erdők, rétek borulnak virágba ilyenkor. Tulipán, krókusz,…
Itt a tavasz, irány a fagyimúzeum!

Itt a tavasz, irány a fagyimúzeum!

Az első meleg napok meghozzák a kedvet egy jó kis fagyizáshoz. Alig várjuk, hogy kipróbálhassuk a legújabb kreációkat és átéljük…
Van még biztonságos úti cél?

Van még biztonságos úti cél?

Aki éppen a nyári pihenését tervezgeti, úti célok között böngészik, annak biztonsági szempontból nincs könnyű dolga. Hol biztonságos manapság? –…
Tojásütközet, repülő halak és kalapparádé Húsvétkor

Tojásütközet, repülő halak és kalapparádé Húsvétkor

Húsvéti kalapparádé New Yorkban, repülő halak Barbadoson vagy báránytúra a holland Texel-ben. Ilyen és ehhez hasonló húsvéti szokások várnak bennünket…
Utazás a tökéletes ünnepi menüért

Utazás a tökéletes ünnepi menüért

Pár éve indultak útjukra a gasztronómiai utazások. Főzőtanfolyamok autentikus környezetben, utazás a helyi termékek nyomában, bor-, whisky- és sörtúrák. A…
Menekültek és turisták egy fedél alatt

Menekültek és turisták egy fedél alatt

A híres GEO magazin csoport egyik tagja, a GEO Saison – maga mögött a komoly utazási tapasztalatokkal – osztja ki minden…
Próbáld ki a vízen járást Észak-Olaszországban!

Próbáld ki a vízen járást Észak-Olaszországban!

Az észak-olasz vidék egyik varázslatos taván, a Lago d’Iseo-n ezen a nyáron bárki megtapasztalhatja a vízen járás élményét a híres csomagolóművész,…
Hova vigyük a pasinkat Nőnapkor?

Hova vigyük a pasinkat Nőnapkor?

Nő vagyok, a férjem Férfi – ne nevessetek, ezt itt és most fontos tisztázni. Nőnap – sokak szerint egy elavult…
Ismerős urak hétvégi látogatásra jelentkeznek

Ismerős urak hétvégi látogatásra jelentkeznek

Várjuk a tavaszt! Mit várjuk, elébe megyünk! Márciusban mindenki kibújik a jó meleg téli barlangjából és elindul D-vitamin raktárait feltölteni,…
Járatlan Utakon – Budapesten

Járatlan Utakon – Budapesten

Olvastam valahol azt a bölcsességet, hogy minden új tapasztalat meghosszabbítja az időt és minden, ami megszokott, lerövidíti azt. Az új…
Egy álomsziget, amely a gonosz fellegvárát erősíti

Egy álomsziget, amely a gonosz fellegvárát erősíti

Fehér homokkal borított strandok, türkizkék óceán és trópusi meleg. Luxus nyaralók, hotelek, bungalók, elképesztő kiszolgálás és kényeztetés. Mindez a Maldív-szigeteken.…
150 tonna citrom gurul szét a Côte d’Azur-ön

150 tonna citrom gurul szét a Côte d’Azur-ön

A dél-francia kisváros, Menton egymáshoz simuló házaival, fenséges tengerpartjával és citrusültetvényeivel a Côte d’Azur kötelező látnivalói közé tartozna anélkül is, ha…
Az utazás egyszerű, tervezni szükségtelen

Az utazás egyszerű, tervezni szükségtelen

Amit mi átélünk, az általában többet mond rólunk, mint a helyről, ahová utaztunk – tartja egy fiatal, német világutazó, aki…
Iglu a sláger az Alpokban

Iglu a sláger az Alpokban

Iglut építeni, igluban aludni, igluban bulizni, igluban kimondani a boldogító igent, igluban vacsorázni, igluban művészkedni – ez most a divat…
Utazzunk legendás szerelmespárok nyomában

Utazzunk legendás szerelmespárok nyomában

Napóleon és Joséphine, Augustus és Lívia, Coco Chanel és Westminster herceg, Bonnie és Clyde, Liz Taylor és Richard Burton – csak…
Túratippek az emlékezés jegyében

Túratippek az emlékezés jegyében

Új kihívásokat keresel a 2016-os évben? Akkor ezeket a túraútvonalakat neked találták ki, illetve kapták fel a legnagyobb utazási weboldalak,…
Titkok, amelyeket a hotelek legszívesebben elhallgatnának

Titkok, amelyeket a hotelek legszívesebben elhallgatnának

Tudtátok, hogy a hotelszobákban található távirányító több baktériumot rejt, mint a wc ülőke? S azt, hogy a lemondási díjat meg…
Öt felejthetetlen adrenalinrobbantó élmény 2016-ra

Öt felejthetetlen adrenalinrobbantó élmény 2016-ra

Újabbnál-újabb őrületek jönnek divatba, hogy minél nagyobb adrenalin fröccsöt képezzenek a bevállalós ember szervezetében: úszkálás medúzákkal, vagy lesiklás a sípályán…
A világ leghíresebb szexmúzeumai

A világ leghíresebb szexmúzeumai

A szexualitás minden korban az ember érdeklődésének tárgyát képezte, még akkor is, ha tabuként kezelték, megpróbálták elfojtani. Megihlette a művészeket,…

Sziklákon függő szállodai szoba

Napjainkban a szállodák esetében már nemcsak az a vonzó, ha a legújabb desing elemek díszítik, vagy óriási wellness-részlegeket alakítani ki,…
Tökéletes időpontok utazásra

Tökéletes időpontok utazásra

Az utazások tervezése során nem mindegy, hogy bizonyos régiókba mikor utazunk. Vannak helyek, amelyek csak az év egy meghatározott időszakában…
Mivel tehetnéd ízesebbé 2016-ot?

Mivel tehetnéd ízesebbé 2016-ot?

Az ízek, az utazások, a szerelem, a házasság és a kultúra, ami az élet sóját adja – tartom ezt évek…
Tíz hely Európában, ahol különleges a szilveszter

Tíz hely Európában, ahol különleges a szilveszter

Búcsúzik az év és egy újabb köszönt be. Az egész világon színes, hangos, elképesztő és szokatlan partikkal ünneplik a pillanatot,…
Időt adni ajándékba

Időt adni ajándékba

Középkori vár, középkori helyiségében ültem tegnap, munkahelyem, a Boden-tó egyik iskolájának karácsonyi ebédjén. Az épületben a kinti tavaszias időjárás ellenére…
Lennél-e külföldi turista a hazádban?

Lennél-e külföldi turista a hazádban?

Utazunk, bejárjuk a világot, turisták vagyunk. Csak néhány napra érkezünk a nagy gondossággal kiválasztott úti célunk helyszínére. Ez alatt a…
Karácsonyi ajándék a hazámtól

Karácsonyi ajándék a hazámtól

Kaptam egy karácsonyi ajándékot a hazámtól, pontosabban annak vezetőitől. Be sem csomagolták, csak úgy küldték, kopaszon, szalagok és személyre szóló…
A szétszaggatott turistaparadicsom

A szétszaggatott turistaparadicsom

Itt született a tengerben Aphrodité, a szerelem istennője a görög mitológia szerint. Ezért nem hiszem, hogy van jobb hely a…
13 idegtépő magasságélmény

13 idegtépő magasságélmény

Vannak emberek, akiknek a magasság az adrenalin. Feljebb, feljebb, magasba, tornyokba, hegycsúcsokra, extrém kilátókba. Ha az emberiség fejlődése oldaláról tekintünk…

Rettegő vagy szabad turisták akarunk lenni?

Mi a szabadság? Szabadnak lenni az én világképemben azt jelenti, hogy szabadon megválaszthatom, hol élek, hová megyek, szabadon dönthetek az…

Újra csobog a Trevi-kút Rómában

Ebben az évben először csak néhány nappal ezelőtt csobogott víz a híres „La dolce vita” szökőkútban. Befejeződtek ugyanis 516 nap…
Nyolc fantasztikus vidék, ahol James Bond is járt

Nyolc fantasztikus vidék, ahol James Bond is járt

A kaszinó Las Vegasban, a bécsi Práter, az Alpok, vagy Jamaica fenséges tengerpartja, csak a desszert a James Bond filmek…

Új regényem megrendelhető

Új regényem már megvásárolható Vásárlás itt

Élet Sója Blog hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Most ajándékba kapsz 33 német úti célt élménybeszámolóval, fotókkal és hasznos infókkal.

Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot. Feliratkozom a bagotunde.com oldal hírlevekre.

Így lettem blogger

Így lettem blogger
Nyitott szemmel utazom. Foglalkoztam kultúrával és tanítással egy alföldi településen, majd átnyergeltem jogásznak a Dunántúlra. Ez a pálya túl száraznak és ízetlennek tűnt, jobban szeretem az élet sóját, az utazásokat, a gasztronómiát, a kultúrát, a művészetet, a történelmet, s mindent, amivel az életünket fűszerezhetjük. Abraham Lincoln szavaival élve: „A végén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem mennyi élet volt az éveidben.” A blogon megosztom utazási, gasztronómiai, kulturális élményeimet, hogy másoknak is kedvet csináljak a világ felfedezéséhez.
Így lettem blogger

Élet Sója Blog

Könyvek és hangoskönyvek tízezrei mobilon
Booking.com

Útikönyv a Bodeni-tóhoz

Útikönyv a Bodeni-tóhoz

Útitervkészítés

Útitervkészítés

Idegenvezetés

Idegenvezetés

Élmények, amelyeket más utazók hoztak a blogra a nagyvilágból

 

Ahová én nem juthatok el, oda eljut majd más utazó. Ez az egyik elvem az Élet sója blog kapcsán. Ennek megfelelően a nagyvilág sója, azaz érdekességek a nagyvilágból más utazók által kerültek az Élet sója blogra.

Örömmel fogadtam a Kubában élő Anna beszámolóját Kuba látnivalóiról, ahogy egy nyugdíjas pár élményeit is szívesen prezentáltam Brazília látványossággairól.

Többször jelentettem meg cikket Madeira érdekességeiről az ott élő idegenvezető Linda segítségével és örömmel vettem, amikor Adrien Új-Zéland látnivalóiról számolt be az Élet sója blogon.

Tajvan látnivalóiról és az ottani életről Rudolf mesélt nekem, míg a világ legjobb zenepalotáiról a férjem, a blog fotósa írt.

A nagyvilág sója azonban nem csupán az utazást jelenti, hanem azokat a művészeti, kulturális, gasztronómiai érdekességeket is, amelyekről tudomást szerzek és szívesen látnám azokat a bakancslistámon.

Ezek közé kerültek fel az extrém sípályák, a téli italok, a különleges koncertek, a nászutas úti célok.

Az egyik kedvenc írásom Lemberg látnivalóit veszi górcső alá, míg egy másikban Kelet-Frízföld teaceremóniájáról írtam.

A nagyvilág sószemei közé tartoznak a különleges szállások a nagyvilágból és a bizarr hotelek is.

Ezen az oldalon kaptak helyet az utazáshoz adott jótanácsok, úgy, mint az öltözködési, a pakolási tippek, a fotózási kisokos és a képeslapok küldésére ösztönzés.

Az utazásokhoz ajánlottam a blogon azt az utazási tanácsadót, aki gasztronómiai vonatkozásban segít megszervezni az utazásunkat.

A nagyvilág sója rovatban számoltam be a világ szexmúzeumairól és arról, hogy melyek a tökéletes időpontok az utazásokra.

A G-pont keresésére alkalmas bevásárló központok és városok mellett Párizs sármos passzázsairól is írtam. A világörökségi helyszínek épp úgy helyet kaptak a nagyvilág sója rovatban, mint a világ legérdekesebb wc-i.

A nagyvilág sója látnivalói között tradíciók és újítások is szerepelnek, látványos és extrém magasságélmények, felejthetetlen vonatutak és olyan új utazási trendek, mint a glamping.

A gasztronómiai és zenei fesztiválok mellett a legújabb múzeumi kiállítások is felkerülnek a nagyvilág sója listára.